hello world!
FőoldalBlog
Itt vagy: 
Kezdőlap » Egy, a nyolcból
Olvasási idő: kb. 2 perc

Egy, a nyolcból

Statisztikák szerint minden nyolcadik nőt érint élete során a mellrák valamilyen formája. Magyarországon ez egy kisvárosnyi (kb.7500) nőt jelent évente. (azaz kb. naponta 20 nőt) akiknél diagnosztizálják a megbetegedést. Sokszor és sok helyen lehet olvasni a számokat, mégis inkább távolinak érezzük magunktól a betegséget – talán tudat alatt egy kicsit azért is, hogy ezzel még gondolatban is kizárjuk az érintettség lehetőségét. A nyers statisztikák mögött azonban hús – vér emberek vannak és az első ránézésre talán érthető pszichés védelmi reakció (még a lehetőség gondolatát is elhessegetni) sajnos éppen ellenkező hatást ér el: védelem helyett csak növeli a kockázatot. A korai felismerés és kezelés ugyanis életet ment.

Számomra a statisztika 2017 tavaszán, 33 éves koromban vált valósággá – jóval fiatalabban, mint a kiemelt kockázatú 50 feletti korosztály esetében. (Ez sajnos csak újabb példa arra, hogy a kimutatásokat nem szabad önmagunk áltatására használni.) 7-8 hét leforgása alatt az életem radikálisan megváltozott. Az első vizsgálatok a daganat egyedi adottságaiból kifolyólag – negatív eredményt hoztak. Ilyen helyzetben- mikor az ember mindennél jobban szeretné a jó hírt hallani – nagyon könnyű elcsábulni az első ’feloldozást’ jelentő vizsgálati eredmény hallatán és megkönnyebbülve élni tovább megszokott életünket. Tulajdonképpen szerencsés véletlenek sorának is köszönhetem, hogy én mégsem így tettem, hanem további szűrővizsgálatokra jelentkeztem, melyek végül megerősítették, hogy rosszindulatú mellrákom van.

A teljes bizonytalanságban vizsgálati eredményekre várva töltött hetek és különböző várótermekben töltött napok annyira felőrlik az embert, hogy a bizonyosságot adó diagnózis – akkor is, ha nem a remélt eredményt hozza – tulajdonképpen megkönnyebbülést jelent. Eloszlatja a kételyeket és kijelöli az utat, még ha a nehezebb út is. Ettől kezdve a félelem átalakul erővé és a cél letisztul: minden energiánkat a GYÓGYULÁSNAK szentelni. Szerencsém a szerencsétlenségben nemcsak az, hogy a daganatot egyáltalán felfedezték, de az is, hogy korai stádiumban, így áttétek nélkül eltávolítható volt.

Személyes történetem rövid összefoglalásával és megosztásával azt remélem, hogy fel tudom hívni a figyelmeteket a szűrővizsgálatok fontosságára és arra, hogy ugyan mindenki szeretné – senki sem lehet biztos benne, hogy őt elkerüli a kór. Szerencsére ma már nem kell, hogy végzetes ítéletet jelentsen a diagnózis, ha időben felfedezik a betegséget. Ehhez azonban rátok is szükség van!

Egy, a nyolcból

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése
Minden jog fenntartva © 
2022
Minden jog fenntartva © 
2022