Kopognak.

A nő felriad álmából és az ajtónak szegezi tekintetét.

„Ahhhh, reggel a kórházban!!!“- dünnyögi magában.

Mi más is lehetne ennél jobb, mint egy zűrzavaros ébredés, a zajos cipőkopogás, az orvosi műszerek pittyegése, a folyamatos – félálomban – feltett kérdések, egy-egy szúrás, gyógyszer, meg persze a reggeli fittségi teszt?

Úgy tűnik – gondolja a nő – az ápolók és orvosok ma is egyesítették erőiket, hogy minél hamarabb es minél hangosabban próbálják a betegeket felébreszteni.

Majd nyílik az ajtó és egy bizonytalan, de ismerős arc tekint a nőre.

- Naaa végre, megvagy!!! Már megint eltévedtem ebben a k..va labirintusban!!! – tör ki harsány nevetésben a nő testvére.

A látogató mintha egy különleges, nem túl sikeres navigációs versenyt futott volna. A kórházi folyosókat járva valahogy mindig egy szinttel alatta vagy épp felette találta magát a helyes szobának.

A helyzet komikuma mosolyt csal a nő arcára, de a felhőtlen jókedv sajnos csak tiszavirág életű. Elméje villámgyorsan párhuzamot vél felfedezni az iménti bolyongás és saját betegségének útvesztője között, mintha testvére kóválygása a saját valóságának tükörképe lenne.

Mintha egy hatalmas, kietlen, sűrű köd borította labirintusban keringene, ahol a falak mindig változnak és minden kanyar mögött még zűrzavarosabb útvonalak várják. A sötét útvesztőben levő ajtók mind zárva vannak és a kulcsokat, amiket kapott, már nem tudja használni, mert mindegyik más zárat nyit.

A nő úgy érzi, hogy nem ott van, ahol kellene, de biztosan nem ott, ahova eredetileg tartott és valahol, valahogy sajnos mindig „sikerül” egy lépéssel távolabb kerülnie a céltól.

Gondolatmenetét hirtelen egy újabb kopogás zavarja meg.

Kezdődik a vizit – mondják és mar tódul is be az orvosok hada a nő szobájába.

Talán itt, talán most, talán ők lesznek ma az én halvány fénysugaraim – bizakodik a nő.

__

Történetek egy nő életéből.

Fotó:Nina Papiorek