Alice Howland élete példaértékű. A háromgyerekes családanya boldog házasságban él, karrierje csúcsán van. A neves, nyelvészprofesszor azonban egyre több furcsa dolgot vesz észre magán.
Nem találja előadásain a megfelelő szavakat, belezavarodik saját gondolatmenetébe. Térbeli tájékozódási képessége fokozatosan csökken. Miután a panaszok nem múlnak, sőt egyre inkább fokozódnak felkeres egy orvost. Hosszas és alapos kivizsgálást követően, közlik a rettenetes diagnózist, Alice 50 évesen öröklött Alzheimer – kórban szenved.
A könyv Alice szemszögéből mutatja be a betegség kórlefolyását. A függetlenségére mindig büszke professzor igyekszik továbbra is úgy élni mindennapjait, mint eddig. A jövőről átkerül a hangsúly a jelenre, a mára, a pillanatra. Próbál minden értékes percet megragadni és a szeretteivel eltölteni.
„A tegnapjaim eltűnnek, a holnapok bizonytalanok. Mi éltet akkor? Minden egyes nap éltet. A pillanatban élek.”
Idővel szókincse egyre szegényesebbé válik, lexikális tudása erőteljes hanyatlásnak indul. A nevek és korábbról jól berögzült mozdulatok egyre gyakrabban hagyják cserben.
Végigkísérhetjük azt a fájdalmas és szívszorító utat, melyben apránként nemcsak a múlt emlékeit, de lassan önmagát is elveszíti. Szemtanúi lehetünk személyisége megváltozásának, mely fokozódó depresszió, apátia és érdektelenség jeleiben nyilvánul meg. Betegségtudata fokozatosan torzul, ingerlékennyé, agresszívvá válik.
A valósággal egyre vékonyabb „szál“ köti össze, míg végül mentálisan és testileg teljesen leépül.
Rendkívül megrázó könyv, mely kendőzetlen őszinteséggel mutatja be az Alzheimer kórlefolyását. Mi is bizonyíthatná a könyv hitelességét legjobban, ha nem az, hogy a Nemzeti Alzheimer Társaság is jóváhagyta. Lisa Genova tűpontosággal adja át azt a családi tragédiát, melyben a tehetetlenség, a düh és a végtelen szomorúság képez tökéletes összhangot. A közeli hozzátartozók habitusuktól, életkoruktól vagy éppen lelki teherbírásuktól függően maradnak erősek vagy éppen roppannak össze a rájuk nehezedő „súlytól“. Fontos, hogy az írónő nem ítélkezik, nem tör pálcát senki felett.
Emellett szembesülünk olyan morális kérdésekkel, melyekre nincs egyértelműen jó vagy rossz válasz, mint például:
Mikor nem bízhatunk már abban, hogy a beteg reálisan méri fel az őt körülvevő világot/ veszélyeket? Kezeljük betegként, tartsuk állandó „megfigyelés alatt“, vagy hagyjunk neki egyfajta szabadságot? Hogyan kezeljük a helyzetet a közeli ismerősök előtt? Mikor jön el az a pillanat, amikor külső segítséget kell fogadni?
Egy kihagyhatatlan könyv, egy elfeledhetetlen emberi sors. Miután elolvastam, még hosszú- hosszú ideig velem maradt ez a történet.
